Ácsolt láda (szuszék) összeállítása, illesztése Nyersen elkészült ácsolt láda (szuszék), füstölés előtt Ácsolt láda (szuszék) füstölése Ácsolt láda (szuszék) cifrázása

Ácsolt láda készítés

z ácsolt ládák készítése hosszadalmas, fáradságos munka. Eredete több száz évre nyúlik vissza. A készítés módszereit a középkor elején minden bizonnyal ismerték egész Európában és Ázsia egy részén is (nem tudom megmondani az elterjedés pontos határait, de a Selyemút mentén is kiástak hasonló tárgyakat). Az utóbbi kb. kétszáz évben ez a tudás lassan feledésbe ment; csak a Kárpát-medence népi készítői (kézművesei) őrizték meg. Az ácsolt ládák itteni, utolsó nagy virágkorszakában (kb. 1820-1920 - ig) sokezer ilyen kézzel hasított népi láda készült, csodálatos, változatos díszítéssel (képjelírással). Az ácsolt láda készítését áthatja egy különleges szemlélet , ami az egész mai gépi világnak ellentmond, ez pedig egyfajta szabadság, kötetlenség, játékosság. A szuszékkészítéskor én ugyanis nem vagyok kötve a méretekhez és a szigorú merőlegesekhez, nálam (és a régieknél) a deszkák hosszmérete változó, miközben általában fölfelé rövidülnek is, és így az egész ládának kissé "terpesztő" alakja is lesz. Az előfal deszkáinak az éppen adódó szélessége által tervezem majd meg a rákerülő minták arányát (sőt, már az összeállításkor "rágondolom" a mintarendszert), és ez is egyfajta gyönyörű és szabad játék; bizonyos szokásos mérethatárok között. A szabadságnak azonban ára van: mivel a deszkáknak nálam nincs előre meghatározott pontos mérete, ezért azokat sokszor kell bepróbálgatnom: kivenni, lefaragni, betenni, újra próbálni, rengetegszer (ha "tökéletes", pontos méretű lenne, persze hogy egyszerűbben gyorsabban illeszthetném össze őket). Nos, ez egy olyan archaikus, időtlen gondolkodásmód, ami szabad, élményszerű, de nagyon fáradságos, küzdelmes, testben és lélekben is. A mai világ (gyakran a kézművesek is) szerintem jobban szereti a gépies, pontos méretű, derékszögű és tükörsima dolgokat. Úgy látom, ezt hiszik "tökéletesnek", holott ez csak a fizikai méretek pontosságának tökéletessége - és persze, ez az egyformaság a sorozatgyártás alapja (!). Ez korunk gépi gondolkodásmódja - merev és szigorú. Az ácsolt láda viszont egy másik világ, amely a régi korokban gyökeredzik, és számomra sokkal inkább lélekemelő, lényeglátó, mint a gépi világ. Amikor készítem, a fizikai méreteket és a rajzolatokat is egyfajta kötetlenséggel hozom létre - a szépség, arányosság szabályain, törvényein belül. Ebből adódik, hogy az általam készített szuszékok közt és a régi palóc ácsolt ládák közt sincs két egyforma! Mind különbözőek, egyéni népművészeti alkotások, izgalmasak és rejtelmesek - a régi korok üzenete sugárzik belőlük.

készítéskor nagyon egyszerű, és kevés szerszámot használok (ld. oldalsó ábra). Az egész műveletsorozat tulajdonképpen többszáz éves, mondhatjuk, hogy 16 - 17. századi módszerekkel dolgozom. A munka az erdőn kezdődik, ahol ki kell választani a megfelelő, jól hasadó bükkfaanyagot. Legáltalánosabban évszázadok óta a bükkfát használják nálunk, kisebb arányban tölgyből készült ládák is előfordultak (főleg az Alföldön).
A legelső művelet tehát a lefűrészelt rönkök hasítása, általában negyedekre. Már ez is erőt próbáló és szaktudást igénylő feladat, a súlyos fatörzsek kezelése miatt. (Nem is beszélve arról, hogy a fatörzsekkel, a hasítással legtöbbször télen dolgozunk, hóban-fagyban!) A negyedtörzseket tovább kell hasítani, egészen addig, amíg a hasított részeknek deszka formája lesz. A deszka-hasítást feleségem segítségével végzem, általában a téli udvaron. Mint készítő mesternek, előre fejben kell tudnom, hogy milyen alkotóelemekből áll a készítendő szuszék, és annak megfelelően kell felosztanom a faanyagot. A felhasított nyers, durva deszkákból a legnagyobb egyenetlenségeket bárdolással kell lefaragni kézibárddal, majd a deszkák felületét egyenként vonókéssel faragom simára. A szekrénykészítésnek éppenséggel ez a legfontosabb, rengetegszer ismételt művelete. Télidőben a vonókésezést már bent a házban végzem. Ági feleségem nem haragszik a sok forgácsért, sőt, azzal tudunk jól begyújtani a kályhába. Kell tehát egy jóféle vonópad, és egy-két vonókés (kétnyelű késnek is hívják) - erről a szerszámról is sokat lehetne mesélni. Hosszadalmas művelet ez is, hiszen minden deszkát vonókésezés közben többször is ki kell vennem, meg kell néznem szemre a vastagságát, formáját, aztán megint visszatenni, újra húzni néhányat rajta, aztán újra megnézni, megint húzni, később átfordítani a másik oldalára, és így tovább. Nehéz a munka, nagy erővel kell húzni az anyagot, sokat fáj tőle a vállam, a karjaim. Egy átlagos palóc szekrényhez kb. 32-38 deszka kell, amiket így, egyenként kell megfaragnom. De bizony hiába mondogatják időnként, hogy "géppel gyorsabb lenne", én a kezdetektől csak ezt a kézi módszert szeretem (és bizony, egy géppel készült, nem hagyományos láda elveszíti azt a szabálytalanságát, az ősiségét, ami olyan varázslatos benne)

sok vonókésezés után a deszkákat a vastagabbik élükön kézimunkával hornyolni kell (ezt is az udvaron végzem), ezekkel a hornyokkal kapcsolódnak össze zsindelyszerűen a deszkák egymáshoz, így alkotva meg a láda oldalait. Legelőször a lábakat kell elkészítenem. A lábak után az oldalfalak következnek, a deszkák rögzítéséhez bükkfa-csapolást kell alkalmaznom, a faszögeket is kézzel kell megfaragni. A két oldalfal közé kell illeszteni a fenékdeszkákat, ill. az előfal és a hátfal deszkáit. A hátfal legfölső deszkájából kinyúló tengelyen fog a tető forogni. A tető oldalfalainak kifaragása után a gerinc és a többi tetődeszka következik, majd mindezeket egybeépítve jól pászítva, feszültség nélkül kell megcsapolni és a ládatestre ráilleszteni. Az illesztésekből is rengeteg munka adódik.

indezen művelet után, ha jól egyben van végre az ácsolt láda, akkor elkezdhetem a füstölést, amivel egyrészt alapszínt, másrészt farontók elleni védelmet adok a ládának. A füstölés egy fél napig is eltart, és egy percre sem lehet otthagyni. Ezután egy természetes pácolással megerősített felületbe vésem a mintákat. A minták cifrázását mindig a régi mesterek szokásai szerint végzem. Mivel sokat tanulmányoztam a 100-150 éves ácsolt ládákat, megismertem az azokon levő minták szerkesztési elveit és az előforduló képjeleket, így ezekből kiindulva a régi készítő műhelyek hagyományát folytatva tervezem meg az összkompozíciót. Az újonnan elkészült cifra szekrény így nem másolás, de mégis erősen hasonlít a régi korok ácsolt ládáira, azok szerves folytatása. Nincs köztük két egyforma, mindegyik önálló alkotás ( az általam tanulmányozott kb. 800 palóc láda közt sincs kettő egyforma!). A képjeleknek viszont sok esetben jelentésük is van, ezekről a könyvem fejezeteiben található leírás.